„Egyszer csak érzed, hogy beléd furakodik az örökkévalósággá vált görög sorstragédia. Bele az estédbe, a napjaidba.... A függöny nem megy le......
A kérdések még visszhangoznak és egy kicsit a Tiéddé is válnak, Thébán innen és túl.
Mert ez itt kérem- nincs mese - ez itt: a színházba oltott élet!?
Mert kérdezném Én (is): van-e bűn és átok, mindent alárendelő és felülíró?
Van-e sors, kikerülhetetlen, transzgenerációs vagy akármilyen?
Hányfajta üvöltés létezik? Hatalmat igazoló, féltő, igazságokat takaró, félelemkeltő, vagy az igazat kiáltó, ébresztést remélő, kétségbeesett üvöltés? Van-e itt és most, bármelyiknek létjogosultsága és jelene? ....
Temethetünk-e múltat? És meddig kell temetnünk még újra és újra, hogy feledni tudjunk, ...hogy végre kizökkenjen a világ Thébából, valami jobb felé!!!
...kéne már egy kórus! Olyan igazat szóló, gondolkodóan érző, nagy emberi igazságokat és tanulságokat továbbgörgető...
Talán a csend igazsága. Talán tényleg az hiányzik. A mély, bölcs Csend, amiben elhiszed, hogy az „embernél (tényleg) nincs csodálatosabb”..
„ ...És akkor „talán még élni is lehetne”!?"
Török Erzsébet
