A női partőrség szeme láttára
2012

Életre kelt válaszok
  • A női partőrség szeme láttára
    komédia két felvonásban, egy szobában

  • 2012. október

  • Baja, Bácskai Kultúrpalota
  • „Békés Pál darabjaiban, s bennük minden és mindenki bizonytalan körvonalú: a tér, az idő, a környezet és maga az ember is. Kelet-Európa és benne hazánk az örökös átmenetek, az állandó szorongások gyűjtőhelye. Talán nem véletlen, hogy ezen a tájon alakultak ki a fekete humor, a morbid szatírák, a valószerű képtelenségek gazdag nyelvi és műfaji hagyományai. A szerző markáns játékai jól felismerhető tükrei és teremtményei ennek a zaklatott világnak, gondolkodásmódnak. Kitűnő színpadismeret, szellemes dialógusok, meghökkentő helyzetek, sajátos humor és mindenekfölött imponáló elegancia jellemzi az élvezetes és emlékezetes komédiáit.”

    Prológus, Budapest, 1992

A darab eredete:

Diákszínjátszó lévén, pár évvel ezelőtt beneveztünk a kecskeméti Regionális Diákszínjátszó Fesztiválra. Ott egy budapesti középiskola tanulóinak előadásában ismerkedtem meg Békés Pál azonos című kitűnő színpadi komédiájával. Fergeteges siker volt bemutatójuk és maradandó élmény. Olyannyira, hogy már akkor tudtam, nekünk is meg kell csinálnunk ezt a darabot. Alig ismert a mű, nagyszínházi előadásról csak egy helyen találtam említést, ezen kívül találtam egy rádiójátékot, ami, hogy őszinte legyek, jóval kevésbé tetszett, mint a kecskeméti diákelőadás.

Igazán jól feldolgozható mű, hiszen eleve színpadra íródott, egyetlen szoba a helyszín, végtelen egyszerű díszletek kellenek hozzá.

És tegyük hozzá, a közönség szereti a vígjátékokat, mi pedig ritkán mutatkozunk meg ezzel a műfajjal… de most ezt megint érdemes volt!

 

A megvalósulás:

Ez a darab két okból is mérföldkő volt a társaságnak. Egyrészt mert most először hívtam vissza színdarabba az elballagott diákokat, másrészt mert most először nem egy adott csoportra húztam rá a művet, hanem ahhoz alakítottam az előadókat. Bizonyos szempontból könnyebb dolgom volt hát. Az összes eddigi színjátszósom közül meg kellett keresnem azokat, akik az adott karakterekhez a legjobban passzolnak. Úgy érzem, ez sikerült. A főszerepre két lehetőség is volt a fejemben, és szerencsémre egyikük el is tudta vállalni. A többi szerep szinte egyértelműen súgta, kiket kérjek fel rá, és végül mind igent mondott. Gazdag karaktervilág: munkamániás író, megjátszós feleség, féltékeny férj, kihívó ápolónő, szklerotikus nagyi, krekkes csaj, vak szomszéd, egy hittérítő és egy tudós.

Egy dolgot kellett megváltoztatnunk: a krekkes karakter eredetileg fiú volt, aki ráadásul némi szerelmi konfliktusba is kerül egy lánnyal, amit mi átforgattunk kicsit, mert én erre a szerepre lányt kértem meg.

A magam szempontjából is fontos volt ez a darab – hiszen ez volt az első szerepem színdarabban. Szavaltam már és énekeltem, de nem játszottam szerepet.

Nagyszerű szituációk, szófordulatok, hihetetlen történések. A próbák elején a legnagyobb problémánk az volt, hogy nem tudtunk játszani, mert muszáj volt a másikon nevetnünk.

A próbafolyamat is változtatást igényelt: mivel a szereplők már szinte mind egyetemisták, különböző távolságokra Bajától, így nem lehetett túl gyakran összejárni. Bennük azonban már bíztam. Tartottunk egy olvasópróbát – ott még volt, aki nem is ismert mindenkit – aztán önálló szövegtanulás és karakterformálás, majd egy hét közös munka minden nap reggeltől késő délutánig, ahol felraktuk a színpadi megjelenést, végül a díszlettel, eszközökkel egy főpróba.

Jó érzés volt, hogy mindenki hozta az elvárt fegyelmet, önálló munkát, tehetséget. Nagyszerű így dolgozni! Annyira visszajött a figurák egyedi stílusa a szereplőim által, hogy öröm volt tanulni tőlük.

Az utolsó próbák egyikén merült fel bennünk, hogy a darab vége mindannyiunk számára kicsit furcsán zárul, leginkább sehogy. Egyszer csak vége lsz, mindenfajta fordulat, lezárás nélkül. Egyébként is a sok fantasztikus elem számunkra már akkor is zavaró volt, amikor még csak mások előadásában néztük a darabot (pl.: a mami kiesik az emelti ablakon, de pár pillanat múlva már vissza is tér, és kutya baja sincsen...) Ezeknek az elemeknek a nagy részét demokratikus döntésünk értelmében kicsit átdolgoztuk, a végére pedig betettünk egy saját ötletű csattanót: mi  van, ha ez a furcsa kis társaság, akik látszólag alig ismerik egymást egy összeszokott bűnbanda, akik az írót szándékosan igyekeznek kikészíteni, hogy megszerezzék annak lakását?! Így is lett. A mi hősünk a végén idegosszeomlást kap, és a mami helyett ő ugrik ki az ablakon. Mi így zártuk a történetet.

A díszlethez gyakorlatilag némi lomot, papírdobozt és egy két régi tárgyat kellett összehordani. Ez nem okozott nagy nehézséget.

És egyszerre csak ott volt, készen, és jöttek a nézők! Sokan, többen, mint vártam, és azt hiszem, sikerünk volt, csak úgy, mint a kecskemétieknek!

 

A történetről:

egy ház, ahol senki sem normális…

egy lakás, amin nincs bejárati ajtó…

egy telefon, ami mindig szól…

egy író, aki nyugalmat akar…

néhány lakó, akik csak szomszédolni akarnak…

egy ház, ahol mindenki mindenkivel valami furcsa helyzetbe kerül…

 

Békés Pál „A női partőrség szeme láttára” című tragikomédiájának a története egy lakótelepen játszódik a nyolcvanas években. A mű hőse, egy frissen elvált fordító boldogan veszi birtokba régen várt új lakását, amelynek azonban van egy szépséghibája: hiányzik az ajtaja. Így szabad bejárása lesz az emelet minden furcsa - és meglehetősen tipikus - figurájának. S végül, hogy sikerül-e megtalálnia a főhősnek a fordítandó mondat - és élete értelmének - állítmányát, az majd csak a legvégén derül ki.

 

Békés Pál mondta:

„A női partőrség szeme láttára ősbemutatója 1987-ben volt a Madáchban, azóta Oroszország több városában, Párizsban, Genfben is bemutatták, francia nyelvterületen tíz év alatt huszonkét bemutatója volt. Sőt, San Franciscoban is játszották, franciául, az ottani francia közösség akkora, hogy alkalmanként színielőadásokat rendez a maga számára.

A színdarabok sorsát megjósolni nem lehet, én legalábbis nem tudom. A női partőrség szeme láttára Magyarországon egyetlen egyszer került színre, és bár akkor sikere volt, de azóta nem mutatták be. A magyar színházi gondolkodásmódnak van egy tőlem meglehetősen idegen és távolságtartással kezelt szokása, hogy ami már egyszer volt, az lefutott. Ráadásul mindez a rendszerváltás előtt történt – egy korszakkal korábban. Azóta, legnagyobb sajnálatomra többé nem mutatták be. Viszont nagy örömmel tapasztalom, hogy másutt meg járja a maga útját. A művek függetlenednek az írótól, felragyognak vagy eltűnnek, és ez nem feltétlenül szól a minőségükről.

 

Szereplők:

Torda Milán, a munkamániás író: Schmidt Olivér

Lídia, a megjátszós feleség: Király Zsuzsanna

Mihócs Nándor, az izomagyú, féltékeny férj: Kuritár Zoltán

Petronella nővér, a kihívó ápolónő: Kiss Bernadett

Grósz néni, a szklerotikus mámi: Seregi Zsuzsanna

Saci, a hajléktalan krekkes: Kuti Barbara

Dorzs úr, a világtalan: Dely Géza

Gyászhuszár, a másodállású hittérítő : Kasza Péter

Kutató, aki eltévedt: Csanádi László

 

Stáb:

plakát: Turi Tünde

rendezte: Dely Géza