A bajai Rábl Színpad és Zenei Közösség a város egyik folyamatos jelleggel működő amatőr színtársulata.
Helyi színház a helyi kultúra és szórakoztatás szolgálatában.
A vidám darabok mellett komolyabb művekben is játszott. Így például Shakespeare: Szeget szeggel című borús vígjátékában, Moliere: Képzelt beteg és Botcsinálta doktor című darabjában, Nagy Endre: Miniszterelnök című színművében, sőt Darvas József: Szakadék című drámájában is. Leginkább operettekben ért el sikereket. Ezekből néhány: Berté Henrik: Három a kislány; Jean Gilbert: Csavargólány; Offenbach-Fejér: Egy marék boldogság (ebben feleségével és lányával együtt szerepelt). A magyar szerzők darabjai közül Lehár: A pacsirta; Huszka: Gül baba és Lili bárónő; Szirmai: Mágnás Miska és Mézeskalács; Farkas: Nótás kapitány; Zerkovitz: Aranymadár és a Nóta vége; Ábrahám: Az utolsó Verebélyi-lány; Sándor-Szenes: Weekend című dzsesszes hangvételű operettjében, és a bajai Lovas Andor Bácsország című darabjában is biztos sikere volt.
Magánéletében komoly volt. Rengeteget dolgozott szakmájában, nyugdíjasként és szolosgazdaként is.
Nemcsak színész, rendező is volt. A zene, a tánc, a bohóság volt mindene. Amikor rendezett, nem sokat törődött a darabelemzéssel. Az első olvasópróba, illetve a szereposztás után már a darab térbe helyezésével foglalkozott, és sokszor már az összpróbák után, főpróba nélkül tűzte ki a bemutatót. Sokakkal szerettette meg a színjátszást. A közös munka során bekapcsolódott a színpadkép kialakításába és a zenei problémák megoldásába is, de dramaturg, szövegíró, kellékes, súgó, díszletező és mindenes is tudott lenni, ha arra volt szükség.
A nép művészének nevezhetjük, mert szerepléseivel minden időkben életörömöt, jókedvet árasztott. 1986-ban hunyt el. A kecskeméti színház, tisztelete jeléül a következő évben egyik bérletét Rábl-bérlet néven írta ki.
Forrás: Bajai Honpolgár (2007. november)
„Apám, Békei Sándor sok hangszeren játszani tudó ember volt. Szívesen csellózott, hegedült, fagottozott, éppen mire volt szüksége az akkori bajai zenekarnak. Az amatőr színtársulatot kísérő zenekarban is mindig számíthattak rá, az operettek fülbemászó dallamait szinte kotta nélkül tudta.
Anyám és én sokszor ültünk a próbákon az első sorokban, így alkalmam volt látni, hogy Rábl Béla hogyan készült fel az előadásokra. Született tehetség volt. Komikus vénája már a próbákon is elragadott, partnerei is sokszor elnevették magukat ösztönös mókázásain.
Van, amit meg lehet tanulni, és van, ami benne van az emberben: Rábl Béla mindkettőben jeleskedett. Igaz, hogy folyt belőle a szöveg és a játék huncutsága, de végeredményben mindent komolyan vett. A nevettetés mestere volt. Nagyon komolyan vette színházi feladatait, partnereinek őszintén segített, számára az egész előadás sikere volt az érdekes.
Felesége és színházi partnerei elfogadták ötleteit, beállításait, véleményét. Fáradhatatlan volt, akkor is, ha ezerszer kellett valamit elpróbálni, sot talán még élvezte is az ismétléseket.
Baja város közönsége nagyon szerette, kedvelte, esti előadásaik mindig teltházasak voltak. De fáradhatatlan volt a munkájában is. Csak jó kivitelű munkát adott ki a kezéből. Szerette őt a város szakemberként, de még inkább színészként. Becsületes, és egyszerű ember volt, akinek emlékezetes alakításairól városszerte hosszú ideig beszélgettek tisztelői.
Úgy gondolom, megérdemli, hogy nevét városunk mai ifjúsága is megismerje, és akik színészetre adják a fejüket, azok büszkén viselhessék társulatként a nevét.
Szerintem ő igazán beteljesítette az alábbiakat: „A tehetséget kapjuk, a tudást megszerezzük.”
A nótás kapitány című darabban – 1946
A társulatba felvételivel lehetett bekerülni. A felvételi maga felolvasásból és énekből állt. Szinte minden második héten új darab került terítékre. A szereposztás után, rögtön a színpadi próbák következtek. A próbák esténként, munka, iskola után zajlottak, majdnem napi rendszerességgel. A darabok legtöbbször két-két előadással futottak: egy diák és egy felnőtt.
Főként vígjátékokat, operetteket vittek színpadra.
A színdarabokat rendkívüli igényességgel dolgozta színpadra, az előadások szinte profi szinten zajlottak.
Volt zenekar, súgólány, sminkes. A jelmezeket a szereplők saját maguknak varrták, illetve kölcsönkérték barátaiktól, ismerőseiktől.
Az előadások után táncestet tartottak.
Huber Pálné, Teri néni, a színtársulat egykori tagja így mesélt a társulatról:
„A tánciskolából kerültem a színészek közé, a fiúk által. Elvittek Rábl bácsihoz és megkérdezték, hogy nincs-e szüksége egy primadonnára? Fel kellett olvasnom, és fel is vettek. Énekelni is szépen tudtam. Mindig zsúfolt ház volt. Nem teltház, zsúfolt ház. Volt, hogy többször is visszatapsoltak bennünket. A ruhákat, majdnem mind kölcsön kaptam: egy barátnőm látott el velük, neki több volt. A próbák esténként zajlottak, a család pedig mindig járt megnézni bennünket. Egy kislány volt a súgó, volt jó kis zenekarunk is, trombitással, Béla bácsi pedig mindig tudott szerezni újabb darabokat. Szép fiatalságom volt ebből.”