Az ügy 2011

Életre kelt válaszok
  • A RÁBL SZÍNPAD ÉS ZENEI KÖZÖSSÉG BEMUTATJA: Az ügy

  • 2011. január

  • Baja, Szent László ÁMK Díszterme

  • „Nehéz függetleníteni magunkat az előítéletektől. Mindenféle előítélet csak bemocskolja az igazságot. Nem tudom, mi itt az igazság. Lehet, hogy sosem fogjuk megtudni. Csak feltételezünk. Az is lehet, hogy tévedünk. Nem tudom. Senki se tudja biztosan, de mind érintettek vagyunk így vagy úgy.”
    részlet a szövegkönyvbol

A darab eredete

A kiindulópont a Tizenkét dühös ember című amerikai film volt, ami számomra egy régi nagy filmélmény. A sokadik megtekintése során jött az ötlet, és a kihívás, milyen lenne sok év és a klasszikus színdarabok után először egy kamaradarabot csinálni, méghozzá valós történet nélkül. Egy mű, ami egy beszélgetés, és semmi több. Egy mű, amiben mindenki gyakorlatilag saját magát alakítja, saját diákvoltát, abban a korban, helyzetben, amiben ő valójában van. Egyből születtek a módosítási pontok: iskolába kell játszódnia, iskolai szituációnak kell lennie. A gyilkosságból így lett késelés, az esküdtszékből diáktanács, az ítélethozatalból állásfoglalás, a tárgyalóterembol egy díszterem.

A megvalósulás

Az ügy című kamaradarab bár szövegét és témáját tekintve leginkább a 12 dühös ember c. filmhez hasonlít, mégis további ötleteket, szálakat merítettünk William Golding: A legyek ura és Agatha Christie: A 10 kicsi néger c. írásaiból is. A legyek ura általunk behozott szála, hogy egy magára hagyott – felnőttek nélküli diákcsapat – miként alkotja meg saját szabályait, hogyan alakul ki a hierarchia, hogy nyomja el az erősebb a gyengét, mi módon csapnak össze az indulatok. A 10 kicsi néger általunk behozott szála, hogy egy csoport tagjai miként ismernek rá saját felelősségükre, adott esetben bűneikre. E három szál indította el AZ ÜGY c. kamaradarab színpadi szövegkönyvét.
Darabunk munkálatai majdnem egy évig tartottak. Az első fázisban megpróbáltunk egy vázlat alapján dolgozni, ahol nincs szövegkönyv, csak a cselekmény kulcspontjai. Ezen kívül minden improvizáció.
Ebben a fázisban egy osztályközösségben gondolkodtunk, húszon pár emberrel. Ez több dolog miatt is elakadt: egyrészt tapasztalatlan voltam hozzá, mint rendező, másrészt a csoport nagy része egyáltalán nem mert improvizálni, ill. nem is volt kedvük a témához.
A második fázisban maradtak azok, akiknek kedvük is volt a darabhoz. Így maradtak kilencen. A film cselekményét kiegészítettük a szabályalkotási fázisokkal és a tárgyalók közötti agresszivitás megformálásával (Legyek ura). Ez után átformáltuk a nyelvezetet. A cselekményt áttettük egy középiskolába, melyről szándékosan nem határoztuk meg, hogy mely országban, városban van. Mivel középiskolai diákok, a diákönkormányzat tagjai a darab szereplői, a mai diákszlengek felhasználásával kellett megformálni a nyelvi kifejezéseket, humort, trágárságot, közönyt, érveket. Ez hosszú és nehéz munka volt. A nyelvezet után ki kellett építenünk egy teljesen új logikai rendszert. A fegyelmi ügyet támadó és védő érvekre kellett felépítenünk úgy, hogy minden érv, szempont önmagában megálljon, reális legyen, ugyanakkor ne legyen egyikről sem eldönthető, hogy végső soron igaz vagy sem. Ehhez tanúkat találtunk ki, alaprajzokat készítettünk, időt mértünk, stb. Ehhez a saját iskolánk felépítését, adottságait vettük alapul. A harmadik fázis a karakterek megformálása volt. 9 diák vállalta a szereplést. Úgy kellett alakítani, hogy legyen a kilenc szerep között támadó, védo, érvelo és indulatból beszélő, közömbös, szélsőséges, félénk. Így alakultak ki a mi, a filmtől már független karaktereink: 1. érvekkel támadó; 2. érvekkel védő; 3. érzelmi indulatból támadó; 4. félénk, befolyásolható; 5. közömbös; 6. hőbölgő/játékrontó; 7. kisebbségi; 8. szélsőséges; 9. szabályalkotó. Nem használtunk neveket, sem megjelöléseket, karakterük lényege csak a viselkedésükből derül ki. Ezután épült maga a színpadi cselekmény: ki mit mond, melyik érv illik a karakteréhez, milyen mellékszálak jönnek be az eseményekbe, milyen zavaró, nehezítő körülmények befolyásolják őket, kinek hol az indulati csúcspontja, ki mire szavaz, hol és minek hatására szavaz másként, hogy hatnak egymásra a karakterek, ki kivel kerül kapcsolatba, feszültségbe, hogy alakulnak ki a klikkek. A történet végso formáját az eredetihez képest történő újabb változtatás hozta meg: a 10 kicsi néger szálát behozva, úgy gondoltuk, a mi történetünk nem a vádlott felmentésével ér véget, hanem annak beigazolódásával, hogy minden ítélni hivatott diák valamilyen szinten és értelemben érintett vagy a bűnesetet vagy a vádlott személyét illetően. Ez a szál nem csak a cselekményt, de az egész darab mondanivalóját is megváltoztatta. Innentol a súlypont nem a vádlottra, hanem az esküdtekre tevődik át. Az ő személyiségfejlődésüket mutatja be a darab. A vádlott ebben az értelemben csak eszköz, akin vitatkozva a diákok önmaguk felelosségével szembesülnek. Ennek értelmében mind a kilenc személyes szálat át kellett formálni, hogy mindegyikük egyéni története is folyamatot, fejlődést kapjon a darab során. Ekkorra már teljesen átírtuk a 12 dühös ember c. film szövegkönyvét, amelynek végső formáját maguk a szereplők adták, mivel a vázat mindegyikük a saját kifejezésrendszerére formálta át, karakterének megfelelően. Így lett fix szövegkönyvünk. A darab több csúcsponttal/fordulóponttal rendelkezik. A feszültség, a kérdéses helyzet akkor teremtődik, amikor az első szavazás során két esküdt ártatlannak véli a vádlottat. (Nem egy, mint a filmben.) Majd elhangoznak a támadó érvek, amelyek alapján a vádlott szinte biztosan bűnösnek látszik. Nem történik elmozdulás a szavazatokban. Jönnek a védők érvei, akik szinte azonnal két további embert győznek meg: a bizonytalant és az empátiában gazdag kisebbségit, aki saját üldöztetéseiből okulva tudja, a vádak nem mindig jogosak. Majd hosszú patthelyzetben megmakacsolják magukat a felek, indulatos feszültség támad, amelyben már ösztönszerűen jönnek a szavak, kevésbé átgondoltan. A közömbösről kiderül, hogy érintett. A szélsőséges annyira elveszti a fejét, hogy a tettlegességig fajul agressziója. Ezzel szinte kizárja magát a további megbeszélésből, megbélyegzetté válik.
Az érvekkel támadó kitart, okosan játszik, végül csak saját példájából okul, amikor róla is kiderül, nem tévedhetetlen. Ott feladja. A hőbörgőnek sem csupa móka már a megbeszélés. Belekeveredik saját gyermeteg játékaiba, és elszólja magát érintettségéről. Kiseik az érvelésből. Az utolsó szavazásnál már csak két ember állítja, hogy bűnös a fiú, egy passzol. Hatan védik. Az indulatosan támadó hosszú monológba kezd, hogy álláspontját védje. Indulatai, érzései teljesen magával ragadják, önkontrollját vesztve nekiront a kisebbséginek, majd saját magát elszégyellve lelkileg összeomlik, rálátunk érzelemi valódi okára, mely saját apjához fűződő viszonyában keresendő. Elbizonytalanodik. (A film ellenpontja, ahol az apa figurája a fia miatt elfogult.) Ki tudja, mi lenne a végső döntés, ha nem szakítaná meg egy váratlan esemény a megbeszélést, amely nem szerepelt az eredeti történetben. Az igazgató megjelenik a vádlottal, aki mondani akar valamit a diáktanácsnak. A terembe lépve szembesül csak, kik alkotják a véleményalkotókat, és hogy mindegyiküket ismeri. Egyesével húzza rájuk a vizes lepedőt, hogy ok kilencen hogyan, miként érintettek a személyét vagy az ügyet illetően, majd dolga végezetlen elmegy. Sosem tudjuk meg, mit akart mondani. Ahogy kimegy, az diáktanács pár összegző szóval lezárja a megbeszélést, és a néző számára már nem tudható, mit beszéltek még, hogyan jutottak el a döntésig és mit döntöttek. A záró jelenetben az iskola igazgatója felolvassa a diákok állásfoglalását, amelyen maga is megdöbben: az esküdtek saját elfogultságukra és előítéleteikre hivatkozva visszaadják az ügyet és nem hoznak döntést.

A nézőkkel később beszélgetve többféle érzelem, találgatás is napvilágot látott:

- a vádlott ártatlan

- a diákok éretlenül és felelőtlenül megfutamodtak a döntés súlya elől

- a darab mondanivalója a bibliai példázathoz hasonlítható: az vesse rá az első követ, aki bűn nélkül való közületek. Mi, a darab írói, rendezői ehhez a harmadik megközelítéshez érezzük magunkat a legközelebb. Nem derült ki a vádlottról sem az, hogy bűnös, sem az, hogy ártatlan. Volt néző, akit ez dühített, hiszen ennek megoldását kereste a darabban. A darab azonban számunkra nem erről szólt. A 9 kamasz diák teljes hévvel és a mindent tudás magabiztosságával, felelősség hiányában gyors döntést akar hozni, túl akar lenni, meg akarja úszni a macerát. De a szituáció belekényszeríti őket, hogy gondolkozzanak. És minél mélyebbre ásunk, annál inkább saját életünkkel, felelősségünkkel, érintettségünkkel találkozunk. A 9 diák jellem fejlődési és erkölcsi győzelmük, hogy felismerik és beismerik saját érintettségüket, és nem hoznak olyan ítéletet, amelyet erkölcsileg nem hozhatnak meg. Kulcsszavak a darabban az igazság, az előítélet, a felületesség és a szubjektív értékítélet.

A mi színpadi megoldásunk 

Darabunkat kör alakban elrendezett nézőtérhez terveztük. A nézők 50-60 fő, két körben egymás mögött ülnek, a hátsó sor magas dobogóra helyezve. Így kialakul egy aréna, amely teljesen zárt. Ebben a térben abszolút bent ragad a feszültség, átlátható. A szereplők bent ülnek a nézők között szétszórva az első sorban. A nézők nem tudják, hogy a szereplők ott ülnek, nem tudják, kik azok, hányan vannak. Így a darab kezdetén, ahogy a szereplők kezdenek megszólalni, a nézőkben kialakul az az érzés, hogy talán mind beavatottak, csak o nem. Ez egy kényelmetlen, bizonytalan érzés, minek hatására egyetlen néző sem tud kívül maradni. Olyan feszülten és odaadással kezdik követni az eseményeket, amely normál esetben elképzelhetetlen. A szereplők ott játszanak közvetlen mellettük, előttük, adott esetben egymáshoz ér néző és szereplő, hozzájuk szólnak. Teljesen beavatottá válik minden jelenlevő. És a zárt kör nem enged ki semmilyen érzést, minden ott tombol középen. Darabunkban nincs jelmez, nincs kellék, nincs díszlet. Csak a kilenc szereplő alakja van.

A kamara jelleg: Ez volt az első kamara-jellegű kezdeményezésünk. A kamara jellegét a kis tér -alacsony néző szám adta, nagyszínpadhoz képest más lehetőségek: a nézők egész közel vannak a szereplőkhöz, lehetőség szerint minél inkább részesei a színpadi eseményeknek. A kamaradarabok általában egyáltalán vagy csak minimális díszlettel és eszközzel dolgoznak. Középpontban a szereplő belső folyamatainak ábrázolása áll. Nem használnak általában koreográfiákat, zenés-táncos megoldásokat. Csínján bánik az eszközhasználattal is. A térnek megfelelően alacsonyabb a szereplők száma is. Szeretném még kiemelni Tarnay Péter kollégám és barátom véget nem érő segítségét. Matektanár lévén óriási segítség volt a történet logikai vázának összeállításában. Mindent vele néztem át, mértem le, találtuk ki az érveket és ellenérveket, legó-elemenként együtt raktuk össze elejétől végig az egész sztorit.

A történetről

Egy középiskola kollégiumában késelés történt. Az ügyet az iskola fegyelmi tárgyaláson vitatja meg. A vádlott sorsáról a diákönkormányzatnak is döntést kell hoznia. A 9 diák zárt ajtók mögött kezdi megbeszélését. Nem csak az érvek ütköznek, de a különböző világnézetek, neveltetések, személyiségek, egyéni sorsok és indulatok is. De a döntésnek egybehangzónak kell lennie, és addig nem távozhatnak a teremből, míg ezt a döntést meg nem hozzák. A megbeszélés elején a kilencből csak két diák véli ártatlannak a vádlottat, de mind több társukat meggyőzik. Az utolsó szavazás eredménye: hatan tartják ártatlannak, kettő passzol, egy továbbra is bűnösnek tartja. A vádlott megjelenésével minden esküdt érintettségére fény derül, akik erre hivatkozva nem hoznak döntést, hanem visszaadják az ügyet.

Eredeti művek

A Tizenkét dühös ember egy 1957-ben készült amerikai filmdráma, amely Reginald Rose azonos című darabján alapszik. Sidney Lumet első rendezése.

A történet középpontjában egy esküdtszéki megbeszélés áll, amely közvetlen a tárgyalás után azt hivatott eldönteni, hogy a szándékos gyilkossággal vádolt fiú bűnös-e vagy ártatlan. A 12 esküdt első szavazása után mindenki bűnösnek tartja, kivéve egyet, akinek (a többi esküdttől eltérően) kételyei vannak a vádlott bűnösséget illetően és megkísérli meggyőzni az esküdttársait. A hosszú és feszült megbeszélés alatt érvek és ellenérvek, indulatok csapnak össze, míg végül az esküdtek egybehangzó döntése értelmében felmentik a fiút a vádak alól. A film jellegzetessége, hogy szinte csak egyetlen jelenet-beállítást használ: a cselekmény teljes egészében az esküdtek szobájában játszódik. A film nem használ neveket: a vádlottra „a fiúként” utalnak, a szemtanúk pedig „az öregember” és „a hölgy az utca túloldaláról”. A filmet a legjobb rendező, a legjobb filmes a legjobb adaptált forgatókönyvkategóriájában jelölték Oscar-díjra. Az összes kategóriában felülmúlta azonban a Híd a Kwai folyón, ami összesen hét Oscart nyert abban az évben. A Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon a film elnyerte a fesztivál fődíját az Arany Medvét.

William Golding: A legyek ura

A történet szerint egy repülőgép szerencsétlenség következtében egy kb. 20 fiút számláló kamasz csoport – akik egy sportcsapatot alkottak – egyedül marad egy lakatlan szigeten. Megalkotják saját szabályaikat, és elkezdik megvívni a saját harcaikat, egészen az embertelen erőszakig.

Agatha Christie: 10 kicsi néger

A történet lényege, hogy a 10 egybegyűjtött „vendég”, akiket egy ismeretlen idegen hív össze számukra ismeretlen okból, mindegyike közvetlenül részese egy-egy gyilkosságnak, de soha senki nem vonta őket felelősségre. A meghívó idegen ezért csapdába csalja őket, ahol egy előre megadott vers sorai szerint egymás után halnak meg a „vendégek”.

Szereplők

szélsőséges: Bócsa Róbert

félénk, befolyásolható: Császár Zoltán

érzelmi indulatból támadó: Dardos Dávid

hőbörgő/játékrontó: Füstös Szabolcs

kisebbségi: Kuritár Karina

közömbös: Kuti Barbara

szabályalkotó: Lőrincz Noémi

érvekkel támadó: Luspai Lívia

érvekkel védő: Seregi Zsuzsanna

Stáb

a rendező munkatársa: Tarnay Péter

plakát: Turi Tünde

írta és rendezte: Dely Géza